MAHEG Az év együttműködő partnere

Szeptember 1-jén, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, az Óbudai Egyetem Szenátusának Tanévnyitó Ünnepi Ülésén került átadásra a Hallgatói Önkormányzat által alapított „Az év együttműködő partnere” Díj.

2015. november 22. 21:36, vasárnap

A Magyar Hegesztési Egyesületnek odaítélt kitüntető címet Dr. Gáti József, az egyesület elnöke vette át Szögi László HÖK elnöktől.

Az indoklás szerint: „A Magyar Hegesztési Egyesület széleskörű együttműködést hozott létre a felsőoktatási intézményekkel. Ennek köszönhetően egyetemünk hallgatói évek óta szakmai képzésekhez, konferenciákhoz, versenyekhez kapcsolódhatnak, melyeken szerzett ismeretek és készségek birtokában könnyebben érvényesülnek a munkaerőpiacon, a tudományos életben.

Egyesület − egyedülálló módon − Ifjúsági Fórumot hozott létre a fiatal, pályaválasztó, illetve pályakezdő hallgatók összefogására, a szakember utánpótlás biztosítására, a szakmai elméleti és gyakorlati készségek fejlesztésére.

A szervezet hazai és nemzetközi konferenciái, Nyári Egyetemei, meghirdetett idegen nyelvű előadásai, külföldi tanulmányútjai során a szakmai ismereteken túl, kapcsolatokat építhetnek hallgatóink, bekerülhetnek a szakmai vérkeringésbe.  Az egyesület és annak Ifjúsági Fóruma kiemelkedő színvonalú programjai határainkon belül, és nemzetközi szinten egyaránt elismerést vívnak ki hallgatóink számára.”