10. évforduló „Hegesztési hét” programján

Május 17-én az Ipar Napjai szakkiállításon került sor a 10 éves a Magyar Hegesztési Egyesület ünnepi programra. Dr. Gyura László alelnök megnyitó szavait követően dr. Gáti József emlékeztette a résztvevőket, hogy az Egyesület születésének 10. évfordulója alkalmából az emlékév keretei között áttekintést kívánnak adni a tagoknak és a partnereknek az […]

Korszerű ívhegesztés mesterkurzus V.

2023. május 25-én rendezte meg a Dunaújvárosi Egyetemen a Magyar Hegesztési Egyesület a címben szereplő mesterkurzusának ötödik állomását, mely MIG/MAG-hegesztés III. fejezetét, az összetett eljárásváltozatokat, és kombinált munkarendeket tárgyalta. A nagy érdeklődéssel kísért idei első programot Kuti János MAHEG főtitkár, a házigazda egyetem képviselője nyitotta meg. Kristóf Csaba, a programsorozat […]

A MAHEG és az MTA ATB közös ülése az Ipar Napjai kiállításon

A 2023. évi Hegesztési hét záró rendezvényét május 19-én a Magyar Hegesztési Egyesület, az MTA Anyagtudományi és Technológiai Bizottság és az Anyagtechnológiai Albizottság közös ülése jelentette. A tíz éves jubileumát ünneplő MAHEG szervezésében zajlott találkozón dr. Gáti József a megnyitó szavait követően, bemutatta a jubileumra készült prezentációt. Az első szakmai […]

Vasútijármű Hegesztési Ankét és Tapasztalatcsere 2023

Ipar Napjai szakkiállításhoz kapcsolódó programsorozat május 16-án, a Hungexpo, E pavilon konferenciatermében a „Vasútijármű Hegesztési Ankét és Tapasztalatcsere 2023” ankéttal kezdődött. A Magyar Vasútjármű Hegesztési Koordinációs Bizottság és a MHtE együttes szervezésében, a MAHEG támogatásával megvalósult program témája a hegesztett vasúti járművek és jármű részegységek tervezésével, gyártásával, karbantartásával, valamint megfelelőségük […]

Díjátadás a MAHEG Közgyűlésen

Május 17-én, az Ipar Napjai szakkiállítás keretében, a Hungexpon megrendezett Magyar Hegesztési Egyesület jubileumi éves közgyűlésén a napirendek tárgyalása előtt került átadásra a MAHEG OTDK különdíja. A díjat XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Szekció Kötéstechnológiák Tagozatán kiemelkedő dolgozata elismeréséül nyerte el Simon Csaba Soma, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi […]

Call for nomination IIW Future Leaders

this message is feedback on the selection process for the IIW David Landon Future Leaders Program. Unfortunately, none of the nominations received so far is satisfying the requirements set by the applicable nomination procedure, which requires that candidates attended two Annual Assemblies. To help in understanding the requirement, please consider […]

MEGHÍVÓ – A Magyar Hegesztési Egyesület,az MTA Anyagtudományi és Technológiai Bizottságés az Anyagtechnológiai Albizottság közös ülése

Helyszín: Hungexpo Budapest, Albertirsai út 10. E pavilon 106-107-108. Konferencia terem Időpont: Budapest, 2023. május 19. 10.30 óra A tervezett program Gáti József elnök Felkért előadó: Dr. Adonyi János, Senior Professor, University West, Sweden, c. egyetemi tanár, BME Dr. Szabó Péter János MTA ATTB elnök Felkért előadó: Dr. Kádár Botond […]

MEGHÍVÓ – „10 éves a Magyar Hegesztési Egyesület” Emlékülésre

Helyszín: Hungexpo Budapest, Albertirsai út 10. E pavilon 106-107-108. Konferencia terem Időpont: Budapest, 2023. május 17. 14.00 óra Tisztelt Tagtársak! A Magyar Hegesztési Egyesület születésének 10. évfordulója alkalmából emlékév keretei között áttekintést kívánunk adni tagjainknak és partnereinknek az alapítás óta eltelt évtized eseményekről, és rendezvényeinken keresztül mind szélesebb körben hírét […]

MEGHÍVÓ – A Magyar Hegesztési Egyesület 2023. évi jubileumi közgyűlésére

Tisztelt Egyesületi Tag! Ezúton értesítem, hogy a Magyar Hegesztési Egyesület Elnöksége az éves rendes közgyűlést 2023. május 17-én, 10.00 órára hívta össze. A Közgyűlés a 16. MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállításhoz kapcsolódva kerül megszervezésre, helyszíne Hungexpo, Budapest, Albertirsai út 10. E pavilon 106-107-108. Konferencia terem. Amennyiben a közgyűlés nem […]

Beszámoló a Hegesztés Munkavédelme Bizottság tavaszi üléséről

A MAHEG Hegesztés Munkavédelme Bizottság (HMV) március 30-án tartotta tavaszi ülését az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar tanácstermében. A résztvevő beszámolót hallgattak meg a HMV Bizottság mintegy 40 éves történetéről, amely szorosan összefonódik a Hegesztési Biztonsági Szabályzat hányatott sorsával. Aktualitását az adta, hogy napirenden van a […]

Account details will be confirmed via email.