BESZÁMOLÓ A NEMZETKÖZI KÉPZÉSEKKEL FOGLALKOZÓ IAB BIZOTTSÁGOK JÚLIUSI ÜLÉSÉRŐL
A Nemzetközi Hegesztési Intézet (IIW) és az Európai Hegesztési Szövetség (EWF) közös nemzetközi IAB bizottságainak üléseire 2021. július 12-14. között on-line formában került sor.
Az oktatással, képzéssel és képesítésekkel foglalkozó „A bizottság” július 12-i ülését a román Horia Dascau nyitotta meg, és vezette le. A napirendi pontok és az előző ülés beszámolójának elfogadását követően került sor az egyes munkacsoportok beszámolóira, valamint a harmonizált vizsgakérdésekre vonatkozó aktualitások ismertetésére.
WG A#2a/2b – Meglévő mérnök, technológus, hegesztő specialista és kiemelt hegesztő képzésekre vonatkozó irányelvek
A német Dr. Mathias Pöge által vezetett munkacsoport az IAB252 szerinti irányelvekre vonatkozó EWF javaslatot vitatta meg, amelynek értelmében a jelenlegi 4 modul helyett a tanterv a jövőben 12 modulból épülne fel, az egyes modulok pedig külön egységenként is kiajánlhatók lennének a képzésre jelentkezők részére. A változás mellett szól, hogy az új rendszer nagyobb rugalmasságot, könnyebb karrieri előremenetelt jelentene, ebből adódóan pedig várhatóan több résztvevőt vonzana. A változás ellen szól, hogy így az IAB252 dokumentum 34 oldalról 64 oldalra nőne, a vizsgák száma is megnőne, amelyhez kapcsolódóan át kellene alakítani a jelenlegi harmonizált vizsgarendszert, továbbá az oklevelek növekvő száma is többletmunkát jelentene. Az ülésen résztvevők abban maradtak, hogy a következő időszakban folytatják az átalakítás részleteinek kidolgozását, és a következő üléseken születhet majd döntés az új, 12 modulos képzési rendszer, várhatóan 1-3 éven belüli, bevezetéséről.
WG A#3a – Nemzetközi hegesztő
A munkacsoport az EWF-től érkezett javaslattal foglalkozott, amelynek lényege, hogyan ismerhetők el az előzetes tapasztalatok a minősítés megszerzéséhez. A módosítás lényege az lenne, hogy releváns szakmai tapasztalatok elismerésével a képzés bizonyos részei alól a résztvevők felmentést kaphatnának.
WG A#3b – Nemzetközi hegesztési gyártásfelügyelői személyzet
A munkacsoport vezetője Luca Costa tájékoztatást adott arról, hogy három elméleti vizsgasor került feltöltésre a harmonizált vizsgaadatbázisba, amelyeket a fordítást követően december 4-től kell az ANB-nek alkalmazniuk. A jövőben további két elméleti vizsgasor összeállítását tervezi a munkacsoport. A gyakorlati vizsgákhoz elkészült egy külön kiskönyv, amely releváns információkat tartalmaz a rendelkezésre álló szabványokból. Ezeket a kiskönyveket az ANB-ék részére elérhetővé teszik, mivel részét képezik a vizsgaanyagoknak. A korábbi üléseken elfogadott rend szerint jelenleg is folyik a műanyag vizsgadarabok gyártása, amelyek megszerzéséhez az ANB-éknek rendelést kel leadniuk a SAIW felé.
WG A#7a – Hegesztett szerkezettervező mérnök
A munkacsoport tagjai az elmúlt időszakban felmérték a képzés jelenlegi helyzetét. A kiadott diplomák száma az elmúlt években az 1. ábrán szereplő módon alakult. Ebből jól látható, hogy viszonylag csekély igény mutatkozik a képzés jelenlegi formában történő megszervezésére. A munkacsoport tagjai egyedüli kiútként azt látják, ha a tanterv átdolgozásra kerül, csökkentik az óraszámot, valamint bevezetik a moduláris rendszert. További szempont, hogy a képzést elegendő egy szinten meghirdetni.
- ábra. Kiadott IWSD diplomák száma a világon
WG A#9a – Gépesített, orbitális és robot hegesztő
A munkacsoport elvégezte az IAB-348r1-17 irányelvek átdolgozását, amely részben szerkesztési feladatokat, részben pedig a bemeneti feltételek módosítását jelentette. A modulokon belül esetenként változott az óraszám, valamint a jövőben majd több gyakorlati óra jut a hegesztő robotra vonatkozó ismeretek átadására. Az első pilot kurzusok lebonyolítása a járványügyi helyzet függvényében 2021 őszén várható.
WG A#11a – Harmonizált vizsgák
Az Italo Fernandes által vezetett munkacsoport a nemzetközi kiemelt hegesztő (IWP) vizsgakérdéseinek megújítását tűzte ki célul. Öt új vizsgasort terveznek elkészíteni külön-külön a Part 1 és a Part 1+3 részekhez, amelyhez kapcsolódóan kérik az ANB-ék részvételét a kérdések megfogalmazásában. Azok az országok, akik december 31-ig nem készítik el az új kérdéseket, 1000 EUR büntetésben részesülnek.
Harmonizált vizsgák és vizsgaadatbázis
Az IAB 252 szerinti képzések vizsgakérdéssoraival foglalkozó munkabizottságok közül továbbra is egy-egy önkéntest várnak az 1. és a 2. modulba, két önkéntest pedig a 3. modulba. A 4. modullal foglalkozó bizottság jelenleg teljes létszámmal működik, tagjai között van Dr. Gremsperger Géza Magyarország részéről. A munkacsoportok tekintetében fontosnak tartom megjegyezni, hogy az előzőekben felsorolt bizottságokban egyelőre kis aktivitással vesznek részt magyar hegesztési szakemberek. Aki Magyarország részéről affinitást érez egy-egy munkacsoport munkájába bekapcsolódni, az MHTE-én keresztül lehetősége nyílik a részvételre!
A 2. ábra a nemzetközi hegesztőmérnöki (IWE) képzés, a 3. ábra pedig a nemzetközi hegesztőtechnológus (IWT) képzés harmonizált vizsgáin résztvevő hallgatók számát és a vizsgák eredményességét foglalja össze. A vizsgákkal kapcsolatban problémát jelent, hogy nem minden létrehozott vizsgához töltik ki a kérdéseket a résztvevők, ebből adódóan pedig nehéz megbízható statisztikát készíteni. További probléma, hogy több ANB még az IAB 252 dokumentum 2016-os revíziója alapján állítja elő a vizsgasorokat, miközben az irányelveknek van egy újabb, 2019-es változata.
- ábra. A nemzetközi hegesztőmérnök (IWE) harmonizált vizsgákon résztvevő hallgatók száma és a vizsgák eredményessége 2008-2020 között
- ábra. A nemzetközi hegesztőtechnológus (IWT) harmonizált vizsgákon résztvevő hallgatók száma és a vizsgák eredményessége 2008-2020 között
A Stefano Morra által vezetett „B bizottság” ülésére július 13-án került sor. Ez a bizottság alapvetően a képzésekre vonatkozó jogosultságokkal, illetve az ANB-ék tanúsításával foglalkozik. A napirendi pontok és az előző ülés emlékeztetőjének elfogadását követően az alábbi témakörök megvitatására került sor:
IAB 252 szerinti bemeneti feltételek módosítása
Az ülés első részében a résztvevők a nemzetközi hegesztőmérnök (IWE) képzés bemeneti feltételeinek módosításával foglalkoztak. Az elhangzott javaslatban az szerepelt, hogy a képzésre jelentkezőknek minimum BSc vagy azzal egyenértékű egyetemi diplomával kell rendelkezniük. A szakmai tapasztaltra vonatkozó követelmények az új rendszer szerint várhatóan majd a végzettségtől fognak függeni a következők szerint:
- közvetlen bekapcsolódás a képzésbe szakmai tapasztalat nélkül: anyagmérnök, korróziós mérnök, vegyészmérnök, mérnökfizikus, gépészmérnök, járműmérnök, építőmérnök, ipari mérnök;
- kétéves szakmai tapasztalat fémmegmunkálási vagy hegesztési területen a diploma megszerzését követően: villamosmérnök, energetikai mérnök, bányamérnök, műszaki menedzser, mechatronikai mérnök, mérnökinformatikus, telekommunikációs mérnök;
- négyéves szakmai tapasztalat fémmegmunkálási vagy hegesztési területen a diploma megszerzését követően: agrármérnök, textilipari mérnök, hangmérnök, biomérnök, környezetmérnök stb.
A javaslatot végül nem bocsátották szavazásra. A résztvevők abban maradtak, hogy a bemeneti feltételek módosítására vonatkozó előterjesztés a következő ülésig még átdolgozzák.
Engedélyekkel és felhatalmazásokkal kapcsolatos tevékenységek
Az auditorok vonatkozásában az ülésen egy kisebb vita alakult ki arról, hogy az auditorok jelentős része Európából kerül ki, miközben Ázsiából lényegében alig van olyan auditor, aki részt vesz az ANB-ék tanúsításában, miközben a hegesztési terület az ott lévő országokban komoly fejlődésen megy keresztül. Az MHTE soron következő auditjára az ANB és az ANBCC 2023 januárban esedékes megújítása miatt várhatóan 2022 júliusáig kerül sor, amelynek eredményéről a 2022 őszi EWF ülés, valamint a 2023 januári IAB ülés keretében terveznek beszámolni.
Az A és B bizottságok közös megbeszélésére július 14-én került sor. Ez az ülés alapvetően a képzések népszerűsítésével, illetve a marketing lehetőségek áttekintésével foglalkozott.
Dr. Gáspár Marcell
egyetemi docens, az MHTE IAB delegáltja