Megállapodás az MHtE és a MAHEG között
A Magyar Hegesztési Egyesület fontos feladatának tartja, hogy a hegesztés és szélesebb értelemben vett rokon szakterületek művelői számára lehetőséget nyújtson ismereteik frissítésére és bővítésére.
Ennek keretében konferenciákat, ankétokat, mesterkurzusokat szervez önállóan, a társ szervezetekkel, és a gazdasági partnerekkel együttműködve, új szakmai eredmények bemutatása, valamint a kutatók és az ipari szakemberek közötti párbeszéd elmélyítése érdekében.
A Magyar Hegesztési és Anyagvizsgálati Egyesüléssel kötött megállapodás keretében egyesség született arról, hogy a továbbiakban az Egyesület a nemzetközi, illetve európai hegesztési diplomák tanúsítási folyamatához kapcsolódóan a rendezvény érintett résztvevői számára kreditigazolásokat állít ki. A szakmai rendezvények résztvevői a kreditek birtokába jutnak, melyek beszámítanak a nemzetközi, illetve európai hegesztési diplomák tanúsítási folyamatába.
A Magyar Hegesztési Egyesület 2022. első félévében megrendezésre kerülő rendezvények résztvevői az alábbi kreditekről kapnak igazolást.
Korszerű ívhegesztő áramforrások mesterkurzus
Elektronikus hegesztő áramforrások, 2022. március 24. Dunaújvárosi Egyetem
- Előadók: 2 kredit; Résztvevők: 1 kredit
Korszerű hegesztő berendezések Ankét
2022. május 12. 15. MACH-TECH, Budapest (előkészítése folyamatban)
- Előadók: 3 kredit; Résztvevők: 2 kredit
XXXI. Nemzetközi Hegesztési Konferencia
2022. május 19-21. Neumann János Egyetem, Kecskemét
- Előadók: 3 kredit; Résztvevők: 2 kredit
A szakmai programokról aktuális információk és a letölthető jelentkezési lap a MAHEG https://maheg.hu/ honlapján érhetők el.