Az MTA Műszaki Tudományok Osztálya lektoráltnak ismerte el a Hegesztéstechnika Tudományos Rovatában megjelenő cikkeket

A Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés által kiadott Hegesztéstechnika folyóirat 2019. évi 4. számában jelent meg először a „Tudományos publikációk” című rovat, amelynek célja a hegesztés területén született hazai tudományos eredmények publikálása. A rovat a kettős lektorálási folyamatnak köszönhetően színvonalas publikálási lehetőséget jelent a hegesztés területén kutató szakembereknek és doktoranduszoknak. 

A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztály 2022. nyári döntésének eredményeként a folyóirat “Tudományos publikációk” c. rovatában megjelenő cikkeket lektoráltnak lehet elismerni. Ebből adódóan a PhD fokozatszerzési, a habilitációs, valamint az MTA doktori eljárásnál a rovatban megjelent cikkek pontszámot érnek a jelöltek részére.

Az MHtE kiadásában megjelenő Tudományos rovat társzerkesztői feladatait továbbra is a MAHEG Elnökségének tagjai, Dr. habil. Májlinger Kornél és Dr. Gáspár Marcell látják el, akik a welding@att.bme.hu és a gasparm@uni-miskolc.hu email címekre várják a tudományos igényű, lektorált tudományos rovatban megjelentetni kívánt kéziratokat. 

További információ a Hegesztéstechnika 2022. 3. számában.