MAHEG Klubdélután Pécs
- Szerző: MAHEG
- 2025.05.03.
- Hazai híreink, Hazai hírek
2025. április 29-én a Baranya Vármegyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum épületében rendezte meg az Egyesület klubdélutánját a régió a hegesztés és rokoneljárások területén dolgozó szakemberei számára. A programsorozat részeként második alkalommal megrendezett találkozó célja, hogy – a szakemberek munka- és lakhelye közelében szervezett klubdélutánokkal – mindenki számára elérhetővé tegyük az innovatív ismereteket, a MAHEG szolgáltatásait, kínálatát.
A délután kezdődő programot Dr. Gáti József, az Egyesület elnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. A házigazda intézmény képviseletében Naszári László igazgatóhelyettes üdvözölte a megjelenteket és mutatta be néhány gondolattal a Technikumot. A MAHEG szerteágazó tevékenységét és szolgáltatásait a szervezet elnöke ismertette prezentáció segítségével. Ezt követően Kristóf Csaba, a MAHEG szakértője, a korszerű MIG/MAG-hegesztési eljárásokkal összefüggő legfontosabb ismereteket osztotta meg, kitérve az eljárásváltozatokra, az anyagátviteli módokra.
A kávészünet után Szabó Zoltán, aBüttner Kft. műszaki fejlesztési igazgatója „Hogyan nyújt valódi megoldást a Meltio technológiája a hétköznapi helyzetekre” című előadása az additív gyártás rejtelmeibe nyújtott betekintést, számos tapasztalatot, gyakorlati példát is megosztva. A szakmai nap Abaffy Károly, a Linde Gáz Magyarország Zrt. alkalmazástechnikai mérnöke „A hegesztési védőgáz összetételének hatása kézi lézeres hegesztési műveleteknél” témakör feldolgozásával zárult. Az előadó a bevezető gondolatokat követően a saját kísérleti eredményeket tárta a résztvevők elé, majd a műszaki lézeralkalmazások veszélyforrásait, és a védelem módozatait és eszközeit szemléltette.
Az előadásokat követően Amrein György, a Technikum igazgatója biztosította a jelenlevőket, hogy további klubdélutáni programok megrendezési lehetősége biztosított az intézményben. A konzultációt követően tombola keretében az ESAB Kft., Büttner Kft. és a Jobbágy Mihály tagtársunk által felajánlott ajándéktárgyak kisorsolásával zárult a rendezvény mintegy 30 fő részvételével.