Hegesztési Nyári Egyetem 2023.

A Magyar Hegesztési Egyesület augusztus 24-25-én, Pécsen rendezte meg az immár hagyományos nyárvégi rendezvényét, a Hegesztési Nyári Egyetemet. A kétnapos szakmai program a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával (PTE MIK) és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Technikumával együttműködve került lebonyolításra.

A MAHEG kiemelt feladatának tekinti, hogy a hegesztés és rokon technológiák hatékony alkalmazásának megoldásai minél szélesebb körhöz eljussanak. Megalakulása óta szakmai konferenciákat, ankétokat és bemutatókat szervez, támogatja a fiatal szakembereket, melynek egyik színtere az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek számára megrendezett Hegesztési Nyári Egyetem.

A kétnapos program lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők tananyagon túli ismereteket sajátítsanak el, kapcsolatot építsenek a társintézmények hallgatóival, az akadémiai és a gazdasági szféra képviselőivel, találkozzanak a szakterület gazdasági szereplőivel.

Az idei rendezvény újdonságát az üzemlátogatással egybekötött gyakorlati bemutatók jelentették, melynek során a résztvevők a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter két tagjánál tettek látogatást. Az első nap délelőttjén a berendezés- és gépgyártó Körber Hungária Kft-nél a lézeres robothegesztést mutatták be, a tartálykocsik és konténerek előállítását végző Spitzer Silo Kft-nél pedig az alumínium silójármű-gyártáshoz kapcsolódó hegesztési eljárásokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A délutáni program a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán szakmai előadásokkal folytatódott. A Köszöntőket követően a MAHEG elnöke „10 éves a MAHEG” című előadásával mutatta be az Egyesület tevékenységét. A további előadások során a hallgatóság megismerkedhetett a lézeres hegesztés elméletével és gyakorlatával, a hegesztett acélszerkezetek tűzihorganyzásával, az az ipari kopásvédelemmel, a huzalelektródás védőgázos ív-hegesztőforrasztással (MIG Brazing). Kutatási eredmények alapján beszámolót hallgathattak meg a hegesztési varrat ütőmunka értékeinek változásáról a választott technológia és az üzemi hőmérséklet függvényében.

   

A Hegesztési Nyári Egyetem látványos részét jelentette, a hegesztési szegmensben meghatározó hat vállalkozás – a Castolin Zrt., a CROWN International Kft., az ESAB Kft., a Linde Gáz Magyarország Zrt., az Uni System Bau Kft., valamint a Rév Gázipari Kft. – gyakorlati bemutatója. A Zipernowsky Technikumban megrendezett programon a legújabb hegesztő berendezéseket, eszközöket és a legmodernebb technológiákat ismerhették meg és próbálhatták ki a régió és a négy hazai egyetem ifjú szakemberei.

 

A rendezvény sikeres lebonyolítását az alábbi cégek támogatása tette lehetővé:

A Nyári Egyetem érdeklődői természetesen nem maradtak szabadidős közösségi program nélkül. Az első nap gazdag szakmai programjait követően, az 1848-ban alapított Pécsi Sörfőzdében ismerkedhettek a résztvevők Pécs város ikonikus vállalkozásával, a sörgyártás folyamatával, melynek eredményét kóstolóval értékelték.

Ezúton is köszönjük a rendezvény lebonyolításában résztvevő cégek vezetőinek és munkatársainak, az előadóknak, a bemutatók vezetőinek, és minden közreműködőnek, hogy színvonalas programokkal sikerült a hegesztés iránt érdeklődő hallgatóknak maradandó élményt nyújtani. Külön köszönettel tartozunk Barta Sándornak, a Mig-Tig Kft. ügyvezetőjének, valamint Zsebe Tamásnak, a PTE MIK Gépészmérnöki Tanszék tanársegédjének, a MAHEG tagjainak, a kiváló szervezőmunkáért.