Korona vírus vészhelyzet

Tisztelt MAHEG Tag Kollégák! Tisztelt Partnerek! Megjelent a Kormány 40/2020. (III. 11.) veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló Korm. rendelete, melynek alapján a MAHEG Elnöksége intézkedése a mellékletben található. Kérem a benne foglaltakat tudomásul venni.2020. március 12. 13:15, csütörtök

Mint ismeretes 2020. március 4-én igazoltan Magyarországon is megjelent az új koronavírus, az azóta eltelt időszak hírei arról tanúskodtak, hogy elhúzódó járványra számíthatunk.

A Kormány 40/2020. (III. 11.) veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló Korm. rendelet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Ennek keretében a Kormány megtiltotta a száz fősnél nagyobb beltéri és ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását, számos országból beutazási tilalmat rendelt el, bezáratta az egyetemi épületeket, és további szigorító intézkedéseket léptetett életbe.

A Magyar Hegesztési Egyesület Elnöksége a következő időszak rendezvényeit határozatlan időre felfüggesztette, ‒ köztük a XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferenciát, ‒ későbbi időpontban való megrendezéséről a Kormány intézkedéseitől függően, a humánjárvány helyzet alakulásának függvényében dönt.