0

A MAHEG IIW Magyar Nemzeti Bizottság 2022. évi ülésére a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás keretében 2022. május 12-én került sor.

A megjelent szakembereket Dr. Jármai Károly egyetemi tanár, a MNB elnöke köszöntötte. A napirend elfogadását követően a résztvevők az IIW MNB vezetésének 2021. évi szakmai beszámolóját hallgathatták meg. Az egyes Bizottságba delegált szakemberek beszámolója révén az érdeklődők átfogó képet kaphattak az elmúlt időszakban végzett nemzetközi tevékenységekről.

Borhy István, az IIW MNB titkára előterjesztésében − az ülés időpontjáig beérkezett − delegátusi és szakértői jelentkezéseket az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadták, kiegészítve azzal, hogy 2022. június 15-ig továbbra is biztosított a jelentkezés lehetősége. A résztvevők ezt követően elfogadták IIW MNB 2022. évi munkatervét, majd egyeztették a Tokióban megrendezésre kerülő 75. IIW Annual Assembly-n történő részvétel lehetőségeit. Dr. Jármai Károly tájékoztatást adott a 2022. szeptember 8-9. között megrendezésre kerülő 4th International Conference on Vehicle and Automotive Engineering konferenciáról. Végezetül Dr. Gáti József köszönte meg a delegátusok beszámolóit és az IIW MNB vezetésének munkáját, és berekesztette a 2022. évi ülést.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X
X