Magyar Hegesztési Egyesület kitüntetéseinek átadása Miskolcon

A XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferencia online lebonyolítása miatt a MAHEG Elnöksége által odaítélt kitüntetések egy csoportjának személyes megjelenés melletti átadására került sor október 14-én.

Az Egyesület által alapított kitüntetéseinek januári „virtuális átadását” követően az Egyesület érdekeinek előmozdításában és az emberi értékek gyarapításában kifejezett példamutató tevékenységet végzettek elismerésére került sor Miskolci Egyetem Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézetének könyvtárában.

Az eseményen Dr. Lukács János egyetemi tanár, intézetigazgató, hegesztő szakmérnök Zorkóczy Béla Emlékérmet vehetett át közel 40 éves, a hegesztés és anyagvizsgálat terén végzett kiemelkedő oktatási, és tudományos, valamint közéleti tevékenysége elismeréséül.

Az Elnökség Magyar Hegesztésért kitüntető oklevelet adományozott Lajosházi László gépészmérnök, hegesztő szakmérnök részére a vasúti járművek és részegységek gyártása és karbantartása, a hegesztési felelős munkakörben végzett, valamint szakmai közéleti tevékenysége elismeréséül.

A meghirdetett szakdolgozat-diplomafeladat pályázat eredményeként a Miskolci Egyetem korábbi hallgatója, Kovács Judit, „A 7075-T6 nagyszilárdságú alumínium ötvözet hőhatásövezete tulajdonságainak elemzése fizikai szimulátorral” című mesterképzési diplomafeladatáért részesült Rittinger János Díjban. Témavezető: Dr. Gáspár Marcell egyetemi docens, konzulens: Raghawendra Sisodia tudományos segédmunkatárs, PhD hallgató. Az oklevél mellé a Rechnen Hegesztőház Kft. által felajánlott értékes díjat, egy inverteres áramforrást, és a Cokom Kft. felajánlásaként, Dr. Gáti József szerkesztette Hegesztési zsebkönyvet vehetett át.

Néhai Dr. Komócsin Mihály egyetemi docens, a hegesztés és anyagtudomány terén végzett kiemelkedő oktató és tudományos tevékenysége, a hegesztés nemzetközi képviselete terén végzett munkássága, életműve elismeréséül odaítélt posztumusz Életmű díj átadására – a Család képviselőjének akadályoztatása miatt – későbbi időpontban kerül sor.