MAHEG Évzáró Ünnepi Ülés 2022.

Az Egyesület 2022. december 14-én 16.00 órai kezdettel rendezte meg az immár hagyományos Évzáró Ünnepi Ülését, melyre ez alkalommal is meghívást kaptak tagjaink, gazdasági partnereink. Az Elnökség döntésének megfelelően a rendezvény hibrid üzemben került lebonyolításra, így lehetőség nyílt arra, hogy azon kollégák, akik személyes jelenlétet valamely okból nem tudják vállalni, […]

Nekrológ Dr. Béres Lajos (1932 – 2022)

Béres Lajos Gyulán született 1932. augusztus 31-én. Középiskolai tanulmányait Békéscsabán folytatta. Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára 1950-ben vették fel. Harmadéves korában a metallográfia és anyagvizsgálat tárgyait oktatta demonstrátorként az elsőéves hallgatóknak. Végzését követően a Zorkóczy Béla vezette Mechanikai Technológiai Tanszékre kerül, ahol 1954– 1962 között tanársegéd, ezt követően 1975-ig […]

Korszerű ívhegesztő áramforrások mesterkurzus III.

A Magyar Hegesztési Egyesület 2022. november 10-én, a Dunaújvárosi Egyetemen rendezte meg a Korszerű ívhegesztés mesterkurzus III. részét, melynek középpontjában „Teljesítménymodulációs (waveform controlled) MIG/MAG-hegesztés. III. rész. Kis hőbevitelű hegesztés/ívforrasztás” témaköre szerepelt. A sorozat immár harmadik rendezvénye is jelentős érdeklődés mellett, meghívott előadók közreműködésével, gyakorlati bemutatót, konzultációt vállaló forgalmazók aktív részvételével […]

TUDÁSTÁR-ral bővült a MAHEG honlap

A Magyar Hegesztési Egyesület kiemelt figyelmet fordít a hegesztés és rokoneljárások ismereteinek átadására, azok folyamatos megújítására, melynek érdekébenfolyamatosan rendez szakmai programokat. A hagyományokat követve hazai ésnemzetközi konferenciák, szimpóziumok, ankétok és mesterkurzusok tematikusszervezésével biztosítjuk a tudásátadást.A könnyű elérhetőség érdekében bővítettük a honlap menüjét, és létrehoztunk aTUDÁSTÁR felületet, melyen egyszerűen, témakörönként egy […]

Szabványosítási hírek

Hegesztés és rokon eljárásaihoz kapcsolódó új szabványok megjelenése 2022. augusztus és szeptember között. (Forrás: Magyar Szabványügyi Testület Hírlevele) A nemzeti szabványállomány változásaiMSZ EN ISO 20345:2022 Egyéni védőeszközök. Biztonsági lábbeli (ISO20345:2021)MSZ EN ISO 20346:2022 Egyéni védőeszközök. Védőlábbeli (ISO 20346:2021)MSZ EN ISO 20347:2022 Egyéni védőeszközök. Munkalábbeli (ISO 20347:2021)MSZ EN ISO 22434:2022 Gázpalackok. […]

Megjelent a Hegesztéstechnika 2022. 3. száma

A Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés kiadásában megjelent aHegesztéstechnika folyóirat 2022. évi 3. száma. A lapszám Hírek rovatábanbeszámolót közöl a Nemzetközi Hegesztési Intézet IIW 75. Közgyűléséről, a XII.CLOOS-ÓE Bánki szimpóziumról, a MAHEG Hegesztési Nyári Egyetemről, valamintaz MHtE-nél folyó, EU támogatta innovatív szakmai képzési projektekről. Áttekintéstad a DVS Media kiadványa alapján […]

Korszerű ívhegesztő áramforrások mesterkurzus II.

A Magyar Hegesztési Egyesület 2022. szeptember 15-én, a DunaújvárosiEgyetemen rendezte meg a Korszerű ívhegesztés mesterkurzus II. részét, melynekközéppontjában „A hegesztőív szerepe varratképzésben: a teljesítménymodulációs(waveform controlled) hegesztés változóinak hatása a varratképzésre” témaköreszerepel.A második rendezvény is nagy érdeklődés mellett, a meghívott előadókközreműködésével, gyakorlati bemutatót, konzultációt vállaló forgalmazók aktívrészvételével zajlott. A bevezető előadást […]

Az MTA Műszaki Tudományok Osztálya lektoráltnak ismerte el a Hegesztéstechnika Tudományos Rovatában megjelenő cikkeket

A Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés által kiadott Hegesztéstechnika folyóirat 2019. évi 4. számában jelent meg először a „Tudományos publikációk” című rovat, amelynek célja a hegesztés területén született hazai tudományos eredmények publikálása. A rovat a kettős lektorálási folyamatnak köszönhetően színvonalas publikálási lehetőséget jelent a hegesztés területén kutató szakembereknek és doktoranduszoknak.  […]

31. VARINEX konferencia

Additív gyártás és 3D nyomtatás Stratasys 5 ipari technológiával Az ipari 3D nyomtatók a termelőüzemek számára rugalmasságot, fenntartható ellátási láncokat és költséghatékony gyártást biztosítanak. Az eljárás szinte korlátok nélkül alkalmazható minden gyártási területen, széles alapanyag választékkal. Konferencia időpontja: 2022. szeptember 22. csütörtök, 9-14 óra. Helyszín: Sugár Mozi, 1148 Budapest, Örs […]

Account details will be confirmed via email.